Az ötvenes években a kommunista sajtóirányítás mellett szinte lehetetlen volt tényfeltáró újságírást csinálni. De mint Kövesi Endre 60 évvel ezelőtti riportja bizonyítja – csak szinte.

Kövesi Endre nevével és történetével akkor találkoztam, amikor Ullmann Ágnes életét dolgoztam fel az előző posztomban, de ahogy egyre többet olvastam róla, úgy tűnt egyre érdekesebbnek ő is. Gondoltam, egy rövid posztot mindenképpen megér ez a sztori is.

Kövesi a háború utáni ifjú írónemzedék egyik ígéretes alakja volt, akinek Pál Józseffel és Tímár Györggyel közösen jegyzett 1951-es, “Három fiatal költő” című kötete komoly elismerést hozott. Az igazi hírnevet azonban nem a költészetnek, hanem az újságírásnak köszönhette. Hamarosan bekerült a Szabad Nép szerkesztőségébe, ahol 1953-ben a legemlékezetesebb szerzeménye a Sztálin halála apropóján megjelent költeménye lett:

Zeng zúg a mozdonyok sípja:
Minden szavát a szívünkbe írta. [...]
Emeld csak hangod mozdonyom, emeljed!
Szavadtól sunynak a burzsujok
palotájukba reszketve, félve,
zúgjad, csak zúgjad: Sztálin él!
Sztálin a népek szemefénye.

A “Mozdonyok sípját” olvasva még nem sejthető, hogy alig másfél év múlva a szerzője azon kevesek egyike lesz, aki ki mer állni a kommunista rendszer korrupt ügyei ellen, és a sajtó függetlenségéért emel szót.

Advertisement

A Szabad Nép 1954 szeptember 30-ai számában Kövesi korának egyik legnagyobb hatású riportját jelentette meg, amelyben egy törtető pártfunkcionárius, Szlota János vidéki kiskirály machinációit mutatta be, valamint azt, hogy nyilvánvaló szélhámossága ellenére – jó kapcsolatainak köszönhetően – “magassabb politikai szempontok” miatt sosem büntették meg.

A korabeli oknyomozó újságírás e példája nagy ismertséget és elismerést hozott Kövesinek, aki ezután egyre komolyan kezdte venni a sajtó feladatát, és ez – a korabeli viszonyok közt – hamar konfliktusokhoz, majd eltávolításához vezetett. Takács Róbert korabeli újságírói szerepfelfogásokat vizsgáló tanulmánya szerint a Szabad Nép 1954 október 22-25. között megtartott taggyűlésén Kövesi volt az egyetlen, aki hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy az újság független kellene legyen ahhoz, hogy igazi társadalmi szerepét elláthassa. Ez a pártlap szerkesztőségében nem kis felzúdulást keltett, még a “reformista” kollégák sem álltak ki mellette és a Nagy Imre-vonal bukása után, decemberben Kövesit el is távolították, Kende Péterrel, Lőcsei Pállal és Szilvási Lajossal együtt.

A Szlota-cikk ihletésére azonban nem is olyan sokkal később film készült, amelynek forgatókönyírói közt ott találjuk Kövesit is. A Várkonyi Zoltán rendezte, 1956-ban befejezett, kritikus hangvételű “Keserű igazság” szereplőgárdája igazi sztárparádé. Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Mádi Szabó Gábor, Sinkovits Imre mind remek alakítást nyújt, de ez sem hatotta meg a kor cenzorait, akik “csak belső használatra” tették elérhetővé a filmet. Az archiválási jelentésbe foglalt félhivatalos indoklás szerint, a főszereplő nem hiteles:

Nem tudjuk elhinni, hogy azokat a jelzéseket – bármennyire is törekszik a verseny megnyerésére –, amelyeket felesége, barátja adnak számára, ne szívlelné meg, s annyira elvakult lenne, hogy emberhalált okoz könnyelműsége, és nem vállalja adott szavát, amikor a felelősségre vonásra kerül sor. Itt van a film elhibázva, s kritikai “realizmusa” így hazugsággá válik, ami miatt nem is mutatták be.

1956 után Kövesi nem írt többet (én legalábbis nem leltem nyomát), ahogy azt “A magyar irodalom története 1945-1975" megfogalmazza: “írói vénája elapadt”. Bécsben figyelme minden valószínűség szerint egyre inkább a matematika fele irányult, ezt látszik igazolni az egyetlen fellelhető nekrológ, ami a Magyar Narancs-ban jelent meg, és az a pár tudományos dolgozat, illetve konferenciabeszámoló, amit ez alapján sikerült előkotorni az internet bugyraiból.

Advertisement

[A mikrofilm előásásában nyújtott segítségéért köszönet az OSZK mikroblogját készítő Tóth Péternek.]